Aktualitások
Állatok Világnapja az Aranyban – „Kell egy-két jófalat!”
Iskolánk idén is csatlakozott az Állatok Világnapjához kapcsolódó hagyományos jótékonysági gyűjtéshez. A „Kell egy-két jófalat!” szlogennel szervezett kampány során tanulóink és családjaik ismét nagylelkűen adományoztak: szárazeledelt, jutalomfalatokat, konzerveket, takarókat, párnákat gyűjtöttünk helyi menhelyek részére.
A csomagolásban közösségi szolgálatos gimnazistáink segítettek, a szállítást pedig Atillás Győző, alapítványunk korábbi elnöke bonyolította le. Az akció eredményeként 230 kg állateledel, 60 kg alma, 4 zsák répa és sok hasznos textil jutott el a Dobbant-lak tanya és a Battai Állatvédők Köréhez. Az állatok nagy örömmel fogadták az adományokat – ahogy a segítők is örömmel töltötték velük az időt.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a sikeres és szívből jövő akcióhoz! Az együttérzés és a törődés ismét megmutatta erejét.
Feketéné Takács Rita és Szalontai Szilvia
szervező pedagógusok
Szeptemberben iskolánk, a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium
>ünnepi évnyitó műsorral emlékezett meg fennállásának 40. évfordulójáról.
Köszönjük minden kedves szülőnek, vendégnek és támogatónknak, hogy jelenlétükkel
megtisztelték rendezvényünket, és együtt ünnepeltek velünk.
Hálásak vagyunk a Barátság Kulturális Központ valamennyi munkatársának
önzetlen segítségért és a szakmai támogatásért, amellyel hozzájárultak a műsor sikeréhez.
Külön köszönet illeti Vezér Mihály Polgármester Urat is, aki támogatásával segítette, hogy méltó módon emlékezhessünk meg iskolánk múltjáról – és közösen tekinthessünk a jövő felé.
A jubileumi évnyitó mindannyiunk számára felejthetetlen élmény volt – gyermekeinkért, a következő generációért...
Az Aranykapu Alapítvány nevében szívből köszönjük mindazoknak, akik 2024-ben adójuk 1%-ával támogatták munkánkat. A felajánlásokból 2.287.073 Ft gyűlt össze – ezt teljes egészében a gyermekek fejlődését, boldogságát és esélyeit szolgáló programjainkra fordítjuk.
Támogatásotok számunkra nem csupán anyagi segítség, hanem bizalom és közös felelősségvállalás a jövő generációiért. Köszönjük, hogy együtt építjük az aranykaput, amin át a gyerekek egy szebb jövő felé léphetnek! 💛






